Kettészakadt a mezőny: Baross Zoltán és Baross Gábor gólt sem kapott, Dániel András pedig elcsípte a harmadik helyet.
Egy kis taktikai megbeszélés mérkőzés előtt
Kettészakadt a mezőny: Baross Zoltán és Baross Gábor gólt sem kapott, Dániel András pedig elcsípte a harmadik helyet.
Egy kis taktikai megbeszélés mérkőzés előtt
Jó hangulatú játékkal és igazi magyaros vacsorával búcsúztattuk Pedro Reist, aki február óta látogatta az edzéseinket, ám múlt pénteken hazautazott Portóba.
Gólt sem kapott utolsó "hivatalos" edzésnapján Pedro Reis, aki mindkét körben nyolc gólt szerzett.
A nagy sikerű sportágválasztó rendezvény után ismét a szokásos csapat vívott nagy küzdelmeket a VilágCsücsök Közösségi Térben. Bár ez a játéknap is úgy indult, mint a többi, a végén jött a hatalmas meglepetés.
Az első gól előtti pillanat (Pedro Reis–Laska Csaba 2-0)
A Budapest Subbuteo egyesület játékosa, Baross Gábor hatvan, míg a glasgow-i színekben versenyző Hegedűs Zoltán húsz pozíciót javított világranglistás helyezésén.

A múlt hét végi XII. Nagy Sportágválasztó rendezvényen több mint száz lelkes kisgyerek és örökifjú apuka látogatott el a standunkhoz, és próbálta ki a subbuteót.
A subbuteo, a világ legnépszerűbb futballutánzó játéka pénteken és szombaton a XII. Nagy Sportágválasztón várja mindazokat, akik ki szeretnék próbálni ezt a nagyszerű játékot.
Az erőviszonyok semmit sem változtak az előző hetekhez képest. Ez a játéknap is a portugált Pedro Reis győzelmét hozta, igaz, az utolsó meccsén a szerencsével sem állt hadilábon.
A játékosok izgatottan várták a kezdést
Ausztria után újra itthon játszottak a fiúk, s Pedro Reis ismét megcsillogtatta klasszisát. A portugál fiú kevesebb mérkőzést játszva is magabiztosan nyerte a játéknapot, és izgalmasan alakult a Baross Zoltán–Laska Csaba párharc.
Egy nagy becsúszás a kezdőkörnél
Klubunkból Pedro Reis és Baross Gábor utazott el a hét végén Traiskirchenbe, ahol részt vettek a Baumfalkencup küzdelmeiben.